Mod

Hírek

Híreinkkel szeretnénk, ha közelebbről is megismernének minket. Megjelenéseinkkel, cselekedeteinkkel mondjuk el, hogy mit jelent a régiő felelős és megbízható vállalkozásának lenni.

Környezettudatosság a gyakorlatban

Ahogy egyre jobban a bőrünkön érezzük a természeti környezet pusztulásának jeleit, úgy kerül fokozatosan előtérbe a környezettudatosság. De mit tehetünk mi magunk a környezetünk védelme érdekében?

A földünk életében évről-évre egyre korábban jön el az úgynevezett túlfogyasztás napja, vagyis az a pont, ahonnan az adott évben, az év végéig elkezdjük a saját jövőnket felélni. Mindenki olvashatta, hogy 2017-ben ez a pillanat augusztus 2-án érkezett el. A tudósok által kiszámolt, az életvitelhez szükséges erőforrások ezek szerint alig több, mint hét hónapra elegendőek évente. Ha mindenki felelősen gondolkozna, akkor ezen a helyzeten igenis lehetne javítani. Ezért mi is hozzá szeretnénk járulni a környezetünk védelméhez. Ezért vagyunk elkötelezettek, hogy a lenti fejlesztéseket és kapcsolódó projektet megvalósítsuk.

A környezettudatosság lényege, hogy igyekszünk olyan életmódot folytatni, amely tekintettel van környezetünkre, óvja, védi a föld természeti kincseit. A környezettudatos életmód a hosszú távú gondolkodásról szól: úgy élek ma, hogy gyermekeim, unokáim számára biztosítsam a természeti környezet fenntarthatóságát. Az egyéneken túl, a cégek is tudnak tenni ezért a célért.

2016 augusztusában költöztünk át új irodaházunkba, Győrben a Szent Imre út 88 szám alá. Ez az épület korábban egy könnyűipari szövetkezetnek, majd egy nyomdának adott helyet. A telephely a beköltözés előtt teljes felújításon esett át és tevékenységünkhöz illeszkedő elosztást és funkcionalitást kapott. Az átalakítás során nagy hangsúlyt fektettünk a mára már elérhetővé vált környezetkímélő technológiák és termékek alkalmazására, beépítésére.

Amikor ez a döntés megszületett, akkor elhatároztuk, hogy a dolgozók környezettudatosságának emelése lesz a következő cél. A dolgozók az új infrastruktúrában sok elemet készen kaptak, használatukról oktatást szerveztünk, ezáltal saját maguk is környezettudatosabbá váltak. Hangsúlyt fektettünk a jogkörnyezetben előírt szabályok betartására, ezen belül a környezetvédelemmel kapcsolatos tevékenységek megvalósítására is. Csak a legismertebbek az elektronikai és veszélyes hulladékkezelés, szelektív hulladékgyűjtés, pontszerű károsanyag kibocsájtás időszakos ellenőrzése, stb. A szabályok miatt kialakított folyamatelemeket beleépítettük a részlegek tevékenységét szabályozó leírásokba (eljárások, utasítások), illetve a munkafolyamatok során használt bizonylatokon is szerepeltetjük.

Ezen szabályok készségszintű alkalmazásától várjuk,

  • a szabályokhoz igazodó működést,
  • a dolgozók környezettudatosabb viselkedését (nemcsak a munkavégzés során, hanem a munkahelyen kívül is),
  • a csökkenő energiafelhasználást, hatékonyabb energia kihasználtságot,
  • az egész cégünk ökológiai lábnyomának csökkenését.

Tevékenységeinek környezetvédelmi szintje és a dolgozók környezettudatossága eljutott arra a szintre, hogy egy független tanúsító szervezettel felülvizsgáltassuk. 2017. szeptemberében az eddig alkalmazott irányítási rendszerünk tanúsítását kibővítjük az ISO 14001:2015 szabvány követelményei szerinti tanúsítással is. Ezzel immáron négy féle irányítási szabvánnyal fogunk rendelkezni. Ezek az ISO 9001:2015 – a folyamatirányítás, az ISO 14001:2015 – a környezetirányítás, ISO/IEC 27001:2013 – az információbiztonság és az ISO/IEC 20001-1:2011 – az informatikai szolgáltatásirányítás.

A környezettudatosság növelése minden ezen a földön élni akaró ember egyik legfontosabb célja kell, hogy legyen. A MOD Számítástechnikai Kft igyekszik ezt a célt az átlag felett teljesíteni!

 

Pintér József, szolgáltatási igazgató

MOD Számítástechnikai Kft.

Kapcsolat

Név:  
E-mail:  
Tárgy:  
Üzenet:  

Adja meg a képen látható biztonsági kódot: